ALAPSZABÁLY


A Fejér megyében működő diáksport szervezetek, a diáksportban érdekelt magánszemélyek, jogi személyek, ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei Fejér megye diáksportjának fejlesztése érdekében demokratikus elveken alapuló, független megyei szövetséget hoznak létre az 1989. évi II. törvény alapján.

A Fejér Megyei Diáksport Szövetség célja, hogy az ifjúság széles rétegét ösztönözze a rendszeres testedzésre, sportolásra, az egészséges életmód kialakítására.

Feladatának tekinti a diáksport működése segítéséhez anyagi, tárgyi, személyi feltételek biztosítását és a mindenkori gazdasági helyzet figyelembevételével szorgalmazza fejlesztését.

A célok megvalósítása érdekében együttműködésre törekszik az azonos célokat maguk elé tűző és hasonló feladatokat megvalósító szervekkel, szervezetekkel, intézményekkel.

A diáksport tevékenység a diákok szabadidőben, tanórán és társadalmi sportegyesületi kereten kívül végzett szervezett és rendszeres testedzése, sportolása, túrázása.

A Fejér Megyei Diáksport Szövetség önkéntesen létrejött, önkormányzattal rendelkező szervezet, önálló jogi személy, mely a fenti célok megvalósítására az alapszabályát az alábbiak szerint állapítja meg.

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A szövetség neve: Fejér Megyei Diáksport Szövetség (továbbiakban: Szövetség)

Rövidítése:
FMDSZ

Székhelye:
8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14.

Jelvénye:
Hat szirmú virágban egy futó alak sziluettje

Pecsétje (bélyegzője):
Fejér Megyei Diáksport Szövetség Székesfehérvár (fej- és körbélyegző)

Alapításának éve:
1990.

2. A Szövetség önálló jogi személy, működési területe Fejér megye.

Jogállása: közhasznú szervezet.
Törvényességi felügyeletet gyakorló szerv: Fejér Megyei Főügyészség.
A Fejér Megyei Diáksport Szövetség a Magyar Diáksport Szövetség önálló jogi személyiséggel rendelkező tagja, annak alapszabályát és határozatait elfogadja és azt működésében figyelembe veszi.



II. A SZÖVETSÉG CÉLJA, FELADATAI

3. A Szövetség célja:
a diákság testkultúrájának magasabb színvonalra történő emelése, testnevelési és testkultúrális igények érdekképviselete, érdekvédelme.

4. A Szövetség feladatai:

a.,
a tagok és tagszervezetek szuverenitása, önrendelkezése és önálló képviselete, a többségi vélemény érvényesülése a kisebbségi jogok és érdekek sérelme nélkül, a demokratikus működés, anyagi önállóság,
b.,
a diáksportban érintettek - kiemelten a Szövetség tagjainak - érdekvédelme, érdekképviselete,
c.,
a diáksport szervezeti és működési feltételeinek, a fejlesztési célkitűzések megvalósításának segítése,
d.,
a megyei diáksport versenyrendszer működtetése, sporttalálkozók, vetélkedések, versengések és versenyek szervezése, lebonyolítása,
e.,
együttműködés a diáksportban érintett állami, társadalmi és sportszervezetekkel,
f.,
a diáksport versenyek lebonyolításához szakemberek képzése, továbbképzése,
g.,
a magyar diáksport megyei szintű képviselete,
h.,
szolgáltatások nyújtása a tagoknak és a Szövetség céljait anyagilag támogató szervezeteknek, személyeknek,
A Szövetség szolgáltatásai bárki számára hozzáférhetőek.

i.,
felvilágosítás és véleményadás diáksport és az egyéb hatáskörbe tartozó ügyekben,
j.,
éves eseménynaptár készítése, az ehhez kapcsolódó költségvetés összeállítása.
A Szövetség politikailag, pártoktól független, azoktól támogatást nem kap, pártoknak támogatást nem nyújt, országgyűlési képviselőjelöltet nem állít és nem támogat.

A Szövetség közhasznú tevékenységet folytat az egészségmegőrzés, a diáksport és az azzal kapcsolatos ismeretterjesztés terén (az 1997. évi CLVI. tv. 5. fejezet 26 §. c., 1. és 14. alpontja szerint).

Közhasznú szolgáltatásit tagjain kívül mások is igénybe vehetik.

III. A SZÖVETSÉG TAGSÁGA

a.,
A Szövetség tagjai: a., rendes tagok
b., pártoló tagok

c., tiszteletbeli elnök és tagok

b.,
A Szövetség tagjai lehetnek mindazon természetes és jogi személyek, illetve jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező iskolai és/vagy diáksport szervezetek, közösségek, akik kinyilvánítják a Szövetséghez való csatlakozási szándékukat, elfogadják a Szövetség alapszabályát és az elnökség felveszi őket tagjai közé.


5., A Szövetség rendes tagjai:

A Szövetség rendes tagjai lehetnek:

a.,
azok a jogi személyek és jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező iskolai és/vagy diáksport szervezetek közösségek (iskolai, diáksport szervezet, iskolai szervezet, szövetség, sportegyesület) amelyek diáksport tevékenységet végeznek és alapszabályuk (működési szabályuk) nem áll ellentétben a Szövetség alapszabályával,
b.,
15 fő olyan magánszemély, aki a nagykorú magyar állampolgár, aki a szakterülettel összefüggésben tevékenységet folytat és felvételét kéri.

6., A Szövetség pártoló tagjai:

Minden olyan magánszemély, aki a szakterülettel összefüggésben tevékenykedik illetve azon természetes személy vagy ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezete, aki (amely) a szövetség célkitűzéseit erkölcsileg és anyagilag támogatja.

7., Tiszteletbeli elnök és tag:

A Szövetség tiszteletbeli elnöke és tagjai lehetnek azok a személyek, akik korábbi munkájukkal kiemelkedő érdemeket szereztek a Szövetségben és a Szövetség célkitűzéseit erkölcsileg és szakmailag támogatták.

8., A tagsági viszony keletkezése:

a.,
alapító tagsággal
b.,
tagfelvétellel
A Szövetség tagjairól nyilvántartást kell vezetni.

A tagfelvételt kezdeményezni kell a belépni kívánó magánszemélynek, jogi személynek és jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező iskolai és/vagy diáksport szervezetek közösségének a Szövetséghez címzett kérelemmel. Jogi személynek egyidejűleg a kérelemhez csatolniuk kell alapszabályukat. A tagfelvételről az elnökség dönt. A felvételt megtagadó határozat ellen a Szövetség Közgyűléséhez lehet fellebbezni.

A tiszteletbeli elnökök és a tiszteletbeli tagok megválasztása a közgyűlés hatáskörébe tartozik.

A jelölt a tiszteletbeli elnököt és tiszteletbeli tagot egyszerű szótöbbséggel választja meg a közgyűlés.

A pártoló tagok felvétele az elnökség hatáskörébe tartozik.

9., Rendes tagok tagsági viszonyának megszűnése:

a.,
a Szövetség megszűnésével,
b.,
a tagszervezet megszűnésével (a tagszervezet esetleges jogutódja nem válik automatikusan az Szövetség tagjává),
c.,
elhalálozással,
d.,
kilépéssel,


A Szövetségbe való be és kilépés önkéntes.

A kilépő tag a tagsági viszonya megszűnésének időpontjáig gyakorolhatja jogait, ugyanakkor köteles a tagsági viszonyából eredő kötelezettségeinek eleget tenni.

e.,
kizárással
Kizárást csak fegyelmi eljárás lefolytatása alapján hozott jogerős büntetésként lehet alkalmazni. Kizárás oka lehet a Szövetség, annak alapszabályát sértő tevékenység, cselekedet, magatartás: ha kötelezettségeinek nem tesz eleget, sportemberhez méltatlan magatartást tanúsít, felszólítást kapott ezek miatt, ezért az elnökség által létrehozott ad hoc fegyelmi bizottság ügyében első fokon kizárást tartalmazó döntést hozott.

f.,
Harminc napon túli tagdíjtartozás esetén felszólítás után ha ismételten nem tesz eleget (hét napon belül) az elnökség törli a tagok sorából.
A tagdíj befizetésének határideje: tárgy év szeptember 30-a.

Pártoló tag tagsági viszony megszűnése:

a.,
a Szövetség megszűnésével,
b.,
elhalálozással,
c.,
kilépéssel,
A Szövetségbe való be és kilépés önkéntes.

A kilépő tag a tagsági viszonya megszűnésének időpontjáig gyakorolhatja jogait, ugyanakkor köteles a tagsági viszonyából eredő kötelezettségeinek eleget tenni.

d.,
kizárással
Kizárást csak fegyelmi eljárás lefolytatása alapján hozott jogerős büntetésként lehet alkalmazni. Kizárás oka lehet a Szövetség, annak alapszabályát sértő tevékenység, cselekedet, magatartás: ha kötelezettségeinek nem tesz eleget, sportemberhez méltatlan magatartást tanúsít, felszólítást kapott ezek miatt, ezért az elnökség által létrehozott ad hoc fegyelmi bizottság ügyében első fokon kizárást tartalmazó döntést hozott.

e.,
Harminc napon túli tagdíjtartozás esetén felszólítás után ha ismételten nem tesz eleget (hét napon belül) az elnökség törli a tagok sorából.
A tagdíj befizetésének határideje: tárgy év szeptember 30-a.

Tiszteletbeli elnök és tag tagsági viszonyának megszűnése

a.,
a Szövetség megszűnésével,
b.,
elhalálozással,
c.,
kilépéssel,
A Szövetségbe való be és kilépés önkéntes.

A kilépő tag a tagsági viszonya megszűnésének időpontjáig gyakorolhatja jogait, ugyanakkor köteles a tagsági viszonyából eredő kötelezettségeinek eleget tenni.

d.,
kizárással
Kizárást csak fegyelmi eljárás lefolytatása alapján hozott jogerős büntetésként lehet alkalmazni. Kizárás oka lehet a Szövetség, annak alapszabályát sértő tevékenység, cselekedet, magatartás: ha kötelezettségeinek nem tesz eleget, sportemberhez méltatlan magatartást tanúsít, felszólítást kapott ezek miatt, ezért az elnökség által létrehozott ad hoc fegyelmi bizottság ügyében első fokon kizárást tartalmazó döntést hozott.

IV. TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI

10. A rendes tag jogai:

- részt vehet a Szövetség tevékenységében és rendezvényein
- jogi személyiségű szervezet esetén választott küldöttei, jogi személyiséggel nem rendelkező közösség választott küldöttei útján képviseltetheti magát a küldöttgyűlésen és részt vehet a határozathozatalban,
- magánszemély esetén személyesen vesz részt a közgyűlésen és a határozathozatalban,
- a küldöttek és a magánszemély rendes tagok választhatók a Szövetség vezető szerveibe,
- észrevételeket, javaslatokat tehet, illetőleg véleményt nyilváníthat a Szövetség, valamint annak szervei működésével kapcsolatban,
- ajánlásokat tehet a Szövetséget, annak szerveit és a diáksportot érintő kérdések megtárgyalására,
- rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezheti az ok és cél megjelölésével,
- tag kizárását kezdeményezheti,
- betekinthet a Szövetség irataiba, nyilvántartásába,
- felvilágosítást kérhet a Szövetség bármely vezető tisztségviselőjétől,
- részesülhet a Szövetség rendelkezésére álló támogatásokból,
- pályázatot adhat be a Szövetség által vagy közreműködésével meghirdetett témákban,
- részesülhet a Szövetség által biztosított kedvezményekben és szolgáltatásokban.
- (Etv. 10.§.) bármely szerv törvénysértő határozatát a tudomásra jutástól számított 30 napon belül megtámadhatja

b.,
A rendes tag kötelezettségei:
- a Szövetség alapszabálya és vezető szervei által hozott határozatok végrehajtása,
- a Szövetség munkájának támogatása, a Szövetség céljainak megvalósítására irányuló tevékenységben való részvétel,
- vállalt anyagi kötelezettségeinek megfizetése,
- sportemberhez méltó sportszerű és fegyelmezett magatartás tanúsítása.

11. A Szövetség pártoló tagjainak jogai:

a.,
javaslatokat tehet a Szövetség működésével kapcsolatban,
b.,
javaslatokat tehet a Szövetséget, a Szövetség szerveit érintő kérdések megtárgyalására.
A Szövetség pártoló tagjainak kötelezettségei:

A Szövetség alapszabályát elfogadják és magukra nézve kötelezőnek ismerik el, egyúttal vállalják a mellékletben megállapított tagsági díj fizetését.

12. A tiszteletbeli elnök és tag jogai:

a.,
tanácskozási joggal részt vehet a Szövetség közgyűlésén és elnökségi ülésein
b.,
javaslatot tehet, véleményt nyilváníthat a Szövetség valamint szerveinek működésével kapcsolatban
c.,
javaslatokat tehet a Szövetséget a Szövetség szerveit, valamint a diáksportot érintő kérdések megtárgyalására.


A tiszteletbeli elnök és tag kötelezettségei:

A Szövetség alapszabályát elfogadják és magukra kötelezőnek ismerik el.

V. A SZÖVETSÉG SZERVEZETE, MŰKÖDÉSE

13. A Szövetség szervei:

a., a Szövetség Közgyűlése,

b., a Szövetség elnöksége,

c., a Szövetség felügyelő bizottsága.

14. A Szövetség legfőbb szerve a magánszemély rendes tagokból, a jogi személyiségű szervezetek küldötteiből és a jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező iskolai és/vagy diáksport szervezetek küldötteiből, valamint pártoló tagokból és tiszteletbeli elnök és tiszteletbeli tagokból álló küldöttközgyűlés (továbbiakban: küldöttgyűlés).

A Szövetség rendes küldöttgyűlését évenként egy alkalommal kell összehívni.

a.) A küldöttgyűlés összehívása:

- A Szövetség küldöttgyűlésére meg kell hívni a rendes tagokat, illetve azok küldötteit, a pártoló tagokat, valamint a tiszteletbeli elnököt, illetve tagokat.

- A küldöttgyűlés időpontját a Szövetség elnökségének legalább egy hónappal korábban meg kell állapítani.

Annak helyéről, időpontjáról és tervezett napirendjéről, valamint a beterjesztett javaslatokról a tagokat, illetve azok küldötteit írásban értesíteni kell legalább 15 nappal a küldöttgyűlés előtt.

- Rendkívüli küldöttgyűlést kell összehívni:

- ha azt a rendes tagok legalább 1/3-a írásban kéri, megjelölve a napirendet,
- ha a küldöttgyűlésben megválasztott elnökségi tagok vagy felügyelő bizottsági -tagok számának több mint 50 %-a kivált a testületből,
- ha a bíróság elrendeli.

Az összehívásról az elnökségnek 30 napon belül gondoskodni kell.

b.) A küldöttgyűlésen szavazati joggal rendelkeznek:

- rendes tag, magánszemélyek

- jogi személyiségű tagszervezetek küldöttei (1-1 fő szervezetenként)

- a területi diáksport szervezetek 2-2 fő küldöttet küldenek az alábbiak szerint:

Székesfehérvár általános iskola 2 fő,
Székesfehérvár középiskola 2 fő,
SNIT körzet 2 fő,
Székesfehérvár körzet 2 fő,
Dunaújváros általános iskola 2 fő, Dunaújváros középiskola 2 fő,
Bicske és körzet 2 fő,
Gárdony és körzet 2 fő,
Mór és körzet 2 fő,
Sárbogárd és körzet 2 fő.

- a területhez tartozó iskolák, diáksport szervezetek saját körben, saját szabályaik szerint választják meg a küldötteiket, amit hivatalosan dokumentálni kell és legalább 20 nappal a küldöttgyűlés előtt meg kell küldeni a küldöttgyűlést összehívó szervezetnek.

Minden tagot és küldöttet egy-egy szavazat illeti meg.

A küldöttek mandátuma egy éves időtartamú.

c.) A küldöttgyűlés határozatképessége:

A küldöttgyűlés határozatképes, ha a szavazásra jogosultak 50 %-a + 1 fő jelen van.

A küldöttgyűlés, amennyiben nem volna határozatképes, a küldöttgyűlés ugyanazon a napon későbbi időpontban az eredeti napirendi pontokkal megtartható.

A meghívóban az előbbiekre fel kell hívni a figyelmet, illetve pontosan kell közölni, hogy a megismételt küldöttgyűlést hány órára hívják össze.

d.)
A küldöttgyűlés hatásköre:
A küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

- az alapszabály megállapítása, módosítása,
- a Szövetség éves költségvetésének megállapítása,
- a Szövetség programjának meghatározása, elfogadása,
- az elnökség és a felügyelő bizottság beszámolójának elfogadása,
- a Szövetség feloszlásának vagy más szervezettel való egyesülésének kimondása,
- a befektetési és vagyonkezelési szabályzat elfogadása,
- a Szövetség vezető szerveinek (elnökség, felügyelő bizottság), vezető tisztségviselőinek megválasztása;
- szervezetekbe való be- és kilépés;
- tiszteletbeli elnökök és tagok megválasztása,
- mindazok a kérdések, amelyeket a jogszabály a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal, illetőleg amelyeket a küldöttgyűlés saját hatáskörébe vont;
- a tagdíj megállapítása;
- a közhasznúsági jelentés elfogadása (1997. évi CLVI. törvény 19. §-a szerint).

e.) A küldöttgyűlés határozathozatala

- A küldöttgyűlés határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a küldöttgyűlés elnökének szavazata dönt.
(A küldöttgyűlés elnöke a Szövetség mindenkori elnöke.)

- 2/3-os szótöbbség szükséges:

- a Szövetség egyesülésének, feloszlásának kimondásához
- a Szövetség alapszabályának elfogadásához, illetve módosításához,
- a Szövetség éves költségvetésének megállapításához.

- A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közvetlen hozzátartozója a határozat alapján:

a./
kötelezettség vagy felelősség alól mentesül
b./
bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
- Az ülések zavartalan lebonyolításáról a levezető elnök gondoskodik.

- A küldöttgyűlésről jegyzőkönyvet kell készíteni.

- Ennek tartalmaznia kell az időponton túl a küldöttgyűlésen elhangzottak lényegét, valamint a javaslatokat és a hozott határozatokat, azok hatályát, illetve a döntést támogatók és számarányát.

A jegyzőkönyvet a küldöttgyűlés elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá és két, a küldöttgyűlés elején megválasztott tag hitelesíti.

- A határozatokról az érintetteket értesíteni kell.

- A küldöttgyűlés határozatai az érdekeltség igazolása mellett bárki számára nyilvánosak és a Szövetség irodáján hozzáférhetőek.

- A küldöttgyűlés nyilvános.

f.) A közhasznú működéssel kapcsolatos szabályok /1997. évi CLVI.tv. III. fejezet 7.§ (3)/ szerint a Szövetség mint közhasznú szervezet:

- a diáksport titkár gondoskodik olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a vezető szerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható (Határozatok Tára),

- a vezető szerv döntéseit az érintettekkel írásban közli, szükség esetén a döntésekről a médiákon keresztül ad tájékoztatást,

- a Szövetség működéséről az éves, nyilvános közgyűlés keretén belül számol be,

- a Szövetség éves programjait Diáksport Híradóban rögzíti és teszi közzé. Az eseményeken - a szakmai szempontok figyelembevételével - bárki részt vehet.

- a Szövetség működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba, az érdekeltség igazolását követően bárki betekinthet a szervezet irodáján,



g.) A vezető tisztségviselők megválasztása:

- A küldöttgyűlés hatáskörébe tartozik a következő vezető tisztségviselők megválasztása:

- elnök

- elnökség tagjai (10 fő)

- a felügyelő bizottság elnöke és tagjai

- A vezető tisztségviselőket a küldöttgyűlés 4 évi időtartamra választja, egyes jelölés esetén nyílt szavazással, többes jelölés esetén titkos szavazással, szó-, illetve szavazati többséggel. Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni. A vezető tisztségviselők újraválaszthatók.

- Nem lehet vezető tisztségviselő:

- az, akit bíróság jogerősen végrehajtható szabadságvesztésre ítélt, mindaddig, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült,

- az, aki a választást megelőző két éven belül olyan közhasznú szervezetnél töltött be vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki,

- az akinek közvetlen hozzátartozója tagja a felügyelő bizottságnak.

- Az elnökség a küldöttgyűlés előtt legalább egy hónappal megalakítja a jelölő bizottságot. A jelölő bizottság kiértesíti a tagokat, hogy milyen módon tehetnek javaslatot a vezető tisztségviselőkre. A jelölő bizottság feladata a tagok javaslatainak összegyűjtése, összegzése.

- Az ennek alapján elkészített személyre szóló javaslatot a jelölő bizottság elnöke terjeszti a közgyűlés elé.

- A vezető tisztségviselők megválasztásához 50% +1 szavazat szükséges.

- Ha a felügyelő bizottság létszáma bármilyen okból egy főre csökken, az elnökség köteles rendkívüli közgyűlést összehívni.

- A vezető tisztségviselők visszahívhatók.

A visszahívást a küldöttgyűlésnek címzett bizalmatlansági indítvánnyal kell kezdeményezni a küldöttek és magánszemélyű tagok legalább 1/3-ának akaratnyilvánításával.

15. A szövetség elnöksége

a./ Az elnökség hatásköre:

A Szövetség tevékenységét négy évig a közgyűlés által megválasztott elnöksége irányítja.

Az elnökség valamennyi - a Szövetséget érintő - kérdésben jogosult határozni, kivéve azokat, amelyeknek eldöntését az alapszabály a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe utalta, vagy amelyeket a küldöttgyűlés saját hatáskörébe, illetve más szerv hatáskörébe utalt.

- Az elnökség feladatai és hatásköre:

- a Szövetség rendes és rendkívüli küldöttgyűlésének előkészítése, összehívása és a napirendjének megállapítása
- a Szövetség törvényes és alapszabály szerinti működésének biztosítása
- a küldöttgyűlési határozatok végrehajtása, illetve a végrehajtás ellenőrzése
- a Szövetség működésével kapcsolatos szabályzatok kialakítása, módosítása
- a Szövetség éves programjának összeállítása
- olyan bizottságok létrehozása és megszüntetése, amelyek nem tartoznak a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe, ezen bizottságok vezetőinek és tagjainak megbízása, felmentése:
- a Szövetség rendes tagjainak támogatása
- bajnokságok, versenyek kiírása
- pályázatok kiírása és elbírálása
- javaslattétel állami és egyéb elismerések adományozására
- kapcsolattartás az állami szervekkel és társadalmi szervezetekkel
- tagfelvételi kérelmek elbírálása
- diáksport titkár munkaköri feladatainak meghatározása
- a rendes tagok és a pártoló tagok felvétele
- döntés minden olyan kérdésben, amely nem tartozik a küldöttgyűlés hatáskörébe
- dönt a rendkívüli, a költségvetésben szereplő, valamint az előirányzatot meghaladó kiadásokról
- dönt a költségvetési előirányzatok évközi módosításairól, átcsoportosításáról
- az elnökség kizárólagos hatáskörébe tartozik a Szövetség részére ingatlanvagyon megszerzése, hitel felvétele, jogról való lemondás
- előkészíti, véleményezi a küldöttgyűlés elé kerülő előterjesztéseket.

b./ Az elnökség tagjai:

- az elnökség létszáma 11 fő

- az elnökségnek csak olyan nagykorú magyar állampolgár lehet tagja, aki nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától

- Az elnökség tagjai:

- elnök

- és a megválasztott 10 elnökségi tag

Az elnökség tagjai tisztségüket társadalmi megbízatásként látják el, költségtérítésre jogosultak.

Az elnökségi tagok jogai és kötelezettségei:

- az elnökségi üléseken és az elnökség határozatainak meghozatalában való részvétel
- észrevételek, javaslatok tétele a Szövetség működésével kapcsolatban
- megbízás alapján a Szövetség képviselete
- a szövetségi határozatok és ajánlások megtartása, végrehajtása

Az elnökségi tagság megszűnik:

- a mandátum lejártával
- felmentéssel
- visszahívással
- lemondással
- a tagsági viszony megszűnésével illetve ha a küldötti minősége megszűnik. (nem választják meg küldöttnek)

c./ Az elnökség működése:- az elnökség megállapítja munka- és üléstervét

- a diáksport titkárt megbízza feladatai elvégzésével

- az elnökség évente négy alkalommal, illetve szükség szerint ülésezik

- rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt az elnök, a diáksport titkár, a felügyelő bizottság elnöke, vagy az elnökségi tagok egyharmada az ok és cél megjelölésével indítványozza

- az elnökségi ülések nyilvánosak

- az elnökségi ülésre tanácskozási joggal meg kell hívni a felügyelő bizottság elnökét, diáksport titkárt és a gazdasági vezetőt

- az elnökség üléseiről jegyzőkönyvet kell írni, melyet a mindenkori levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető ír alá. A jegyzőkönyvek tartalmaznia kell az ülés időpontját, az ülésen elhangzott lényeges észrevételeket, valamint döntéseket, azok hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát

- a döntésekről az érintett szerveket, személyeket írásban értesíteni kell. Az elnökség döntései bárki számára nyilvánosak, és a Szövetség irodáján hozzáférhetők (Határozatok Tára)

- az elnökség üléseit a munkatervben meghatározottak szerint az elnök hívja össze

- az elnökségi ülés helyéről, idejéről és napirendjéről az elnökség tagjait és a meghívottakat legalább egy héttel korábban írásban értesíteni kell

- az elnökség akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok több mint fele megjelent. A határozatképtelenség miatt elhalasztott ülést 7 napon belül újra össze kell hívni.

- az elnökség működéséért a küldöttgyűlésnek tartozik felelősséggel. A tagok, tagszervezetek az elnökség döntése ellen a küldöttgyűléshez fordulhatnak.

d./ Az elnökség határozathozatala:

- az elnökség döntéseit nyílt szavazással egyszerű szótöbbséggel hozza; szavazategyenlőség esetén az elnök, távolléte esetén az elnökségi ülést levezető elnök szavazata dönt;

- a döntéshozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közvetlen hozzátartozója a döntés alapján

a./ kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy

b./ bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

16. A Szövetség elnök

a./
A Szövetség legfőbb vezető tisztségviselője a Szövetség elnöke. Az elnök az elnökség közreműködésével irányítja és vezeti a Szövetség tevékenységét.
b./
Az elnök feladata és hatásköre:
- az elnökségi ülések vezetése
- a Szövetség képviselete
- az alapszabály és egyéb szabályzatok, valamint a küldöttgyűlési elnökségi döntések végrehajtásának irányítása, ellenőrzése
- a szövetségi testületek munkájának figyelemmel kísérése, javaslattétel azok napirendjére
- aláírási és utalványozási jogkör
- kapcsolattartás a tagszervezetekkel és egyéb szervekkel
- javaslattétel a bizottságok, más szervezeti egységek elnökeire és tagjaira
- döntés mindazon ügyekben, melyek nem tartoznak a küldöttgyűlés, az elnökség vagy más szerv kizárólagos hatáskörébe
- a diáksport titkár beszámoltatása az elnök távollétében hozott döntésekről és intézkedésekről
- szükség szerint munkáltatói jogot gyakorol a Szövetség dolgozói felett
- mindazoknak a feladatoknak az ellátása, amelyeket jogszabály vagy más határozat hatáskörébe utalt

c./
Az elnököt távollétében elnöki döntés alapján a diáksport titkár helyettesíti.
Ha ez nem lehetséges az elnök dönt a helyettesítéséről, kivéve azokat az ügyeket, amelyeket magának fenntart.

d./
Az elnök képviseleti jogkörét eseti vagy határozatlan időtartammal más szövetségi vezető tisztségviselőire is átruházhatja.
e./
Az elnök feladatát társadalmi munkában látja el és tevékenységéért a küldöttgyűlésnek felelős.


17. Szövetség diáksport titkára

- A Szövetség rendes tagja

- A Szövetség szervezési és operatív feladatainak ellátásáért a diáksport titkár a felelős

- A diáksport titkár tevékenységét az elnökség megbízása és az általa jóváhagyott a SZMSZ leírása szerint végzi.

- A szövetség elnökségének nem tagja.

A diáksport titkár feladata és hatásköre:

- az elnök távollétében, vagy akadályoztatása esetén teljes jogkörrel és felelősséggel ellátja az elnöki hatáskörbe tartozó feladatokat, kivéve azokat ügyeket amelyeket az elnök magának fenntart.

- összehangolja a Szövetség tevékenységét, az elnökség, a bizottságok munkáját, előkészíti az elnökségi üléseket

- szervezi a küldöttgyűlés és az elnökség határozatainak végrehajtását

- gondoskodik a küldöttgyűlési, elnökségi ülések jegyzőkönyveinek vezetéséről, őrzéséről, a határozatok és egyéb szövetségi nyilvántartások vezetéséről

- intézkedik és dönt a küldöttgyűlés és az elnökség által hatáskörébe utalt ügyekben

- aláírási és utalványozási joga van

- rendszeres kapcsolatot tart állami és társadalmi szervekkel, a Szövetséget anyagilag és erkölcsileg támogató szervekkel, szponzorokkal

- irányítja a Szövetség propaganda munkáját

- egyéb feladatait az SZMSZ határozza meg



18. A szövetség elnökségi tagjai:

- rendszeresen és tevékenyen részt vesz:

- a Szövetség feladatainak meghatározásában és megvalósításában, a határozat előkészítésében és meghozatalában

- a küldöttgyűlés és az elnökség határozatai végrehajtásának ellenőrzésében

- felelős a gazdasági, pénzügyi, szakmai és egyéb kérdésekben hozott elnökségi határozatokért.

19. A Felügyelő Bizottság

- AKüldöttgyűlés a Szövetség Alapszabály szerinti működésének, valamint gazdálkodásának és vagyonkezelésének ellenőrzésére 4 évi időtartamra 3 főből álló Felügyelő Bizottságot választ az 1997. Évi CLVI. törvény rendelkezései szerint a felügyelő szervi teendők ellátására.

- Nem választható és nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki:

- az elnökség elnöke vagy tagja

- a szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másképpen nem rendelkezik

- a szervezet cél szerinti juttatásaiból részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat és a szervezet tagjainak a tagsági jogviszony alapján nyújtott cél szerinti juttatást,

- az a-c. pontokban meghatározott személyek hozzátartozója (1997. évi CLVI.tv. 8. §. (2) bekezdés).

- A Felügyelő Bizottság elnökből és két tagból áll, testületként működik.

Üléseit szükség szerint tagja a bizottság elnökének meghívása alapján.

- A Felügyelő Bizottság akkor határozatképes, ha mindhárom tagja jelen van, döntéseit nyílt szavazással, szótöbbséggel hozza.

- A Felügyelő Bizottság feladat- és hatásköre, jogosítványai:

- A Felügyelő Bizottság ellenőrzi a szervezet működését és gazdálkodását, amelynek során vezető tisztségviselőktől jelentést a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, a szervezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja.

- A Felügyelő Bizottság (elnöke útján) köteles az intézkedésre jogosult elnökséget tájékoztatja és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszűntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az elnökség döntését teszik szükségessé. Amennyiben a döntés meghozatala a küldöttgyűlés hatáskörébe tartozik, úgy az elnökségnél köteles kezdeményezni rendkívüli küldöttgyűlés összehívását.

- A fentiek szerint köteles eljárni a bizottság akkor is, ha a vezető tisztségviselő felelősségét megalapozó tény merült fel.

- amennyiben a Felügyelő Bizottság indítványára 30 napon belül az elnökség vagy a küldöttgyűlés összehívása nem történt meg, úgy mindezek összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult.

- Ha a fenti eljárás nem vezet eredményre, illetve az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.

- A Felügyelő Bizottság elnöke, illetve az általa megbízott tagja az elnökségi ülésén tanácskozási joggal részt vehet.

- A Felügyelő Bizottság elnöke tevékenységének tapasztalatairól évente köteles a küldöttgyűlésnek beszámolni.

- A Felügyelő Bizottság ügyrendjét a fenti alapszabályi előírások keretein belül az 1997. Évi CLVI. tv. előírásait figyelembe véve maga állapítja meg.

Elfogadott ügyrendjét a tagság körében közzé kell tenni.

20. Szakbizottságok:

a.) A Szövetség elnöksége a Szövetséghez beérkezett pályázatok elbírálása és értékelésére ideiglenes bizottságot hozhat létre.

A Bizottság feladata a pályázatok áttekintése, megbeszélés és az értékelés.

A bizottság az értékelés eredményéről értesíti a Szövetség elnökségét.

A bizottság működése és hatásköre:

A Szövetség elnöke a pályázatokat átadja a bizottságnak.

Ettől fogva a bizottság a hatáskörébe tartozik az elbírálás és értékelés a Szövetség által megadott szempontok alapján. A Szövetség elnökségének a pályázatok eredményéről való értesítésével zárul a bizottság működése.

b.) A Szövetség elnöksége sportági szakágvezetőket bízhat meg az egyes Sportágak megyei diákolimpiájának szervezésével, lebonyolításával.

A szakágvezetők feladata a megbízási szerződésben foglaltak szerint a megyei diákolimpia versenyek kiírása, szervezése, lebonyolítása és értékelése.

A szakágvezetők működése tanévenként addig tart, ameddig az adott sportágban zajlanak a megyei versenyek.

A szakágvezetők hatásköre a megyei diákolimpiai versenyekre terjed ki.

c.) Diákszekció létrehozásáról az elnökség indokolt esetben intézkedhet.



VI. A SZÖVETSÉG GAZDÁLKODÁSA ÉS VAGYONA

A Szövetség éves költségvetés alapján gazdálkodik.

21. A Szövetség bevételi forrásai:

a.) állami támogatás vagy adomány,

b.) a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel,

c.) az egyéb cél szerinti tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel,

d.) a szervezet eszközeinek befektetéséből származó bevétel

e.) a tagdíj

f.) egyéb, más jogszabályokban meghatározott bevétel

g.) a vállalkozási tevékenységből származó bevétel.

22. A Szövetség költségei:

a.) a közhasznú tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások),

b.) az egyéb cél szerinti tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások),

c.) a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások).

d.) A közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek (ráfordítások, kiadások), amelyeket bevételarányosan kell megosztani.



23. A Szövetség vagyona:

a.) készpénz (bankbetét, folyószámlán levő összeg),

b.) pénzre szóló követelés,

c.) értékpapír,

d.) ingatlan és ingó vagyon,

e.) vagyoni értékű jog.

A Szövetség vagyona oszthatatlan.

24. A Szövetség bevételeivel önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel.

A Szövetség tagjai és tagszervezetei, annak tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

25. A Szövetség vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében azokat nem veszélyeztetve végezhet.

A gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt legfontosabb feladatainak elvégzésére fordítja.

26. A Szövetség gazdálkodását a társadalmi szervezetek gazdálkodási tevékenységéről szóló jogszabály rendelkezései szerint végzi.

27. A diáksport titkár a tagokról nyilvántartást vezet.

28. A Szövetség csak olyan pénzügyi forrást fogadhat el, amely a Szövetség önállóságát és függetlenségét nem befolyásolja.

29. A Szövetség bankszámlája feletti rendelkezési jogot a Szövetség elnöke és a diáksport titkára gyakorolja.



VII. A SZÖVETSÉG MEGSZŰNÉSE

30. A Szövetség megszűnik:

a.) feloszlással,

b.) más szervezetettel történő egyesüléssel,

c.) feloszlatással,

d.) megszűnésének megállapításával.



A Szövetség megszűnése esetén vagyonának felhasználásáról a közgyűlés rendelkezik.

Ha a Szövetség feloszlatással szűnt meg, illetve megszűnését állapították meg, abban az esetben a hitelezők kielégítése után megmaradó vagyonát a tagok és tagszervezetek között kell felosztani.

VIII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

A Szövetség felügyelete:

A Szövetség feletti adóellenőrzést a szervezet székhelye szerint illetékes adóhatóság.

A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzését az Állami Számvevőszék.

A törvényességi felügyeletet pedig – a közhasznú működés tekintetében – a reá irányadó szabályok szerint az ügyészség látja el.

A Szövetség esetlegesen keletkező fegyelmi ügyek kivizsgálása, elbírálására az elnökség három fős ad hoc fegyelmi bizottságot hozhat létre.

A bizottság döntése ellen jogorvoslatért az elnökséghez lehet fordulni.

A Szövetség elnökségének és közgyűlésének esetleges törvénysértő határozatát a Szövetség bármely tagja – a tudomására jutástól számított 30 napon belül – a bíróság előtt megtámadhatja.

A határozat megtámadása a határozat végrehajtását nem gátolja a bíróság azonban indokolt esetben a végrehajtást felfüggesztheti.

A jelen alapszabályban nem szabályozott kérdésekre az 1989. évi II. tv., az 1997. évi CLVI. tv. és egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadók.

A Fejér Megyei Diáksport Szövetség tagsági díjai

Jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező iskolai- és / vagy diáksport szervezetek, közösségek.

Az éves tagdíjat (a Fejér Megyei Diáksport Szövetség 11736116-20279699 számlaszámú számlájára minden év szeptember 30-ig) az MDSZ küldöttgyűlése határozza meg; a tagdíj összegét a mindenkori tagdíjfizetési mellékletben rögzítjük.

A tagsági díj befizetésével nyilvánítja ki az iskola a szervezethez való tartozást.

A tagsági díj alapján jogosult az iskola igénybe venni a szövetség szolgáltatásait és a versenyeken való részvételt nevezési díj befizetése nélkül.

Amennyiben az iskola elmulasztja a határidőig befizetni a tagsági díjat, valamennyi versenyen, amit a szövetség rendez, kizárólag nevezési díj befizetésével indulhat és vehet részt abban a tanévben.

A nevezési díj összege: 5000 Ft/csapat/sportág/korosztály/nem

500 Ft/egyéni versenyző/sportág

Pártoló tagdíj összege:1.000 Ft/év (melyet a Fejér Megyei Diáksport Szövetség számlájára minden év szeptember 30-ig be kell fizetni).

Iskolán és diáksport szerveződésen kívüli jogi személyek:
1000 Ft/év

Egyéni tagok:

- felnőttek: 200 Ft/év

Jelen alapszabályt a Fejér Megyei Diáksport Szövetség 2010. május 26-i küldöttgyűlése elfogadta.
vissza nyomtatás